Hírek
2013. Március 13. 16:00, szerda |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
200 ezer forint a nyomravezetőnek
A Szekszárdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat rablás
bűntett megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
2013. január 31-én 22 óra körül ismeretlen tettes behatolt Tolnán, a Szedresi utca 52. szám alatt található lakásba, ahol az ágyában fekvő idős férfit tettleg
bántalmazta, majd a ruházatából kivett 165.000 Ft készpénzt, és azzal távozott.
A rendőrség az ismeretlen elkövető elfogását eredményező információ szolgáltatójának 200.000 Ft nyomravezetői díjat tűzött ki.
A Rendőrség kéri azok jelentkezését, akik a bűncselekmény elkövetésével
kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek, illetve akik az említett időpontban a bűncselekmény elkövetésének környékén, a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható személyt láttak.
Az üggyel kapcsolatosan beérkező bejelentéseket bizalmasan kezelik.
A bejelentéseket munkaidőben a 06-74-501-100 / 36-32-es melléken, munkaidőn túl pedig a 107 vagy 112-es telefonszámokon várják.
A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető(k) személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.
A díjkitűzés annak nyilvános visszavonásáig érvényes, a visszavonás jogát a kitűző fenntartja!
A díjkitűzés összegére a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó személyek és azok hozzátartozói nem jogosultak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 15:29, péntek | Helyi
Tűzkakas Diáktűzoltó Versenyt rendeztek Kurdon
Szeptember 20-án, péntek délelőtt általános iskolai csapatok mérkőztek meg egymással Kurdon.
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.