Megjárta az alkoholizmus poklát Hidasi György. Ma már hálás Istennek, hogy alkoholista volt, mert ennek köszönhetően tud másoknak segíteni. Az általa vezetett györkönyi Szőlőtő Alapítvány szenvedélybetegek gyógyítását tűzte célul a munka és a hit bázisán. Az alapítvány bentlakásos otthont is működtet a függők számára.

- Nemrég ünnepelték a Szőlőtő Alapítvány alapításának huszadik évfordulóját. Hogyan kezdődött?
- Mi a feleségemmel már korábban segítettünk másoknak, jártunk családokhoz, de a tevékenység olyan méreteket öltött, hogy már nem tudtuk kezelni, egyértelmű volt, hogy intézményi formát kell keresnünk. Csepregi András evangélikus lelkész és egy helyi vállalkozó, Buják Emil 15-15 ezer forintnyi tőkével hozta létre a rendszerváltás után az elsők között az alapítványt, amely 1992-től működik. Én azt mondtam, hogy az alkoholbeteget foglalkoztatni kell, mert emlékeztem rá, hogy amikor elvonón voltam, és nem szóltak hozzám egész nap, azt hittem megörülök.
- Hogyan vált az alkohol rabjává?
- Volt egy beategyüttesünk, majd amikor az megszűnt, alakítottunk egy sramlizenekart. Egyre többet ittam, arra még figyeltem, hogy zenélni tudjak, de aztán mind jobban elhatalmasodott rajtam. Mindent felülmúlt az alkohol utáni vágy, már akkor reszkettem, amikor az üveg félig volt, mert nem tudtam, mivel fogom pótolni. Akkor már megvolt a fiam, de nem törődtem vele. A feleségem elvált tőlem.
- Mi ösztökélte, hogy abbahagyja?
- Rákényszerített a fizikai állapotom, hogy orvoshoz forduljak. Ideggyulladásom volt, a lábaim szinte le voltak bénulva. Akkor már el voltunk válva, de ha akkor a feleségem nem segít, biztosan elpusztulok. Szekszárd-Palánkra kerültem elvonóra, három hónapig volt rajtam infúzió. Megrettentem attól, hogy mit fogok csinálni, ha kimegyek, mert az ivás és a pia megszerzése sok időt kitölt. Nyolc hónap után kikerültem az elvonóról, és hazafelé jól berúgtam. A vágyakozás az alkohol után olyan hatalmas volt, hogy elkezdtem nyugtatókat szedni, a járásom bizonytalan lett. Magas helyen dolgoztam, leestem, mert nem érzékeltem a magasságot, összetörtem magam. Ezzel elkezdődött egy újabb mélyrepülés. A kórházban meglátogattak a régi cimborák, szemvillanás alatt visszakerültem az elvonóra. Egyik nap este annyira el voltam keseredve, hogy azt mondtam, ha van Isten, én ezt szeretném másképp csinálni. Nem voltam hívő ember, azt se tudtam, mi az, hogy miatyánk, annak ellenére, hogy 1968-tól két évig kántorizáltam, de engem az orgona bűvölt el, nem is hallgattam, mit mond a pap.
- Mégis mi történt?
- Lehet, hogy sokan kétségbe vonják, de létezik ilyen élő párbeszéd Istennel. Nekem óriási csoda volt, hogy megszabadultam. A lelkemben és értékrendemben komoly fordulat következett be. Másnap óriási öröm vett erőt rajtam. Az orvosok nem tudják megmagyarázni, de nem volt elvonási tünetem. Nem volt az a remegés, áhítozás, amely az embernek ilyenkor minden más gondolatát elveszi.
- És akkor feltette magában, hogy másoknak is segít?
- Nem egészen így történt. Eleinte még az édesanyám is kételkedett, de aztán el kezdtek figyelni rám. Nem láttak ittasnak, elmaradtam a kocsmából. A feleségemmel ismét összeköltöztünk, született még egy gyerekünk, elkezdtünk építkezni. Hol jellemző ez egy alkoholistára? Elkezdték kérdezgetni, hogyan csináltam. A cselekedeteimmel értem el azt, hogy egyre nagyobb bizalommal fogadtak, és egyre többen kerestek, olyanok is, akik még engem is megleptek. Ekkor vetődött fel az alapítvány gondolata.
- Hogy jött a gyümölcstermesztés gondolata?
- Nagy kérdés volt, hogy mi legyen, de abban biztos voltam, hogy értelmes fizikai elfoglaltság is kell. A terület adott volt, mert amikor a tsz felbomlott, én is kaptam földet. Az apu ács volt, de nagyon értett a növényekhez, beszélgetett velük. Láttam azt a hatalmas szeretetet, ahogy gondozza őket.
- Egy egészen jól prosperáló vállalkozás lett…
- Életképes, de én gazdaságilag soha nem mérlegeltem egy emberi lelket. Nem gondolkodtam, hogy 20 kilót vagy 2 mázsát termel. Ennek ellenére figyelni kell, mert ez egy értékes ültetvény. A szakmai felügyeletet vállaltam, nem győztem járni egyik tanfolyamról a másikra. Szerintem a megyében kiemelkedő a minőség, a fajtaválaszték, amit produkálunk.
- Fenntart ez egy bentlakásos otthont?
- Az intézmény 2003 óta bentlakásos. Olyan nagyságú állami normatív támogatást érdemeltünk ki, amelynek segítségével működtetni tudjuk a személyzettel együtt. Van otthonvezető, lelkész, orvos, pszichológus, munkavezető… Nyolc hektáron termelünk gyümölcsöt, csupán cseresznyéből nyolcféle van. Összesen huszonöt embert foglalkoztatunk, beleértve a gondozottakat is, akik különféle szenvedélybetegség - elsősorban alkoholizmus - miatt jelentkeznek nálunk. Működtetünk konyhát is, ahol idős, elesett embereknek főzünk. A lakók viszik ki, ez is kapcsolatot jelent a külvilággal. Nagyon jók a visszajelzések.

- Húsz év alatt hány embernek segítettek?

- Több mint kétszázan fordultak meg nálunk. Nagy a várólista, több mint huszonöten várnak arra, hogy beköltözzenek. Rehabilitációs otthonból lakóotthonná minősítettek vissza minket, így sokkal kevesebb a normatíva. Van az utcában egy ház, ha azt meg tudnánk venni, bővíthetnénk. Most tizennyolcan élnek nálunk. Három-négy évet töltenek nálunk, itt jól érzik magukat, hasznos munkát végeznek, van sok tanult ember, gyerekeket korrepetálnak a faluban. A baj utána jön, amikor mennének innen, de nincs hova. Sokan már mindenüket elitták, eljátszották, a család végképp kiebrudalta őket, nem merik őket visszafogadni, már nem hisznek nekik.
- Vannak jó példák, eredmények?
- Akadnak, akik itt voltak és meggyógyultak, született gyermekük, indítottak vállalkozást… A legnagyobb öröm, hogy ha egy család visszakap egy gyermeket, férjet, édesapát. Én nem tudom, a zenével mire jutottam volna, de szinte naponta eszembe jut, hogy már ötévesen játszottam. Amit a zenével tudtam volna kezdeni, az persze önző dolog lett volna. Az, hogy én ezt az iskolát kijártam, annak köszönhetem, hogy szót értünk egymással. Hálát adok az Istennek, hogy alkoholbeteg voltam, mert tudtam másoknak segíteni.