Hírek
2024. November 27. 08:14, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Bajnokok Ligája - Liverpool-Real Madrid a szerdai slágermeccs
A heti program talán legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzésére szerdán, az Anfielden kerül sor a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában:
Szoboszlai Dominik csapata, az angol bajnokságban listavezető Liverpool a címvédő Real Madridot fogadja.
A két sztárcsapat az elmúlt években kétszer is a döntőben találkozott egymással, 2018-ban Kijevben (3-1), 2022-ben pedig Párizsban (1-0) a királyi gárda nyert, amely idén tovább javította rekordját, s júniusban már 15-ödször hódította el a legrangosabb európai klubtrófeát.
A legújabb összecsapásukat a megszokottól némileg eltérő helyzetből várják, mert amíg a Liverpool százszázalékos teljesítménnyel vezeti az új lebonyolítású BL tabelláját, addig a Real csupán a 18. úgy, hogy eddigi négy meccsén kétszer nyert, kétszer viszont kikapott - a Lille-től és az AC Milantól.
A szerdai csatát Szoboszlaiék a Premier League éllovasaként kezdik. Vasárnapi bajnoki sikerükkel, amelyhez kellett a magyar válogatott csapatkapitányának idénybeli első gólja is, már nyolc pont az előnyük a tabella élén. Hétvégén győzött a Real Madrid is, mégpedig a Leganés otthonában, s ezzel - egy meccsel kevesebbet játszva - a második helyen áll a Barcelona mögött, négy pont lemaradással.
A liverpooli mérkőzésnek lesz egy nagy hiányzója a vendégeknél Vinícius Junior személyében, aki a vasárnapi bajnokin combizomsérülést szenvedett, s néhány hetet ki kell hagynia.
A spanyol gárda legutóbb 2023 februárjában vendégeskedett az Anfielden, akkor 5-2-re diadalmaskodott annak ellenére, hogy a 14. percben 2-0-s hátrányban volt.
Szerdán egy másik érdekesnek ígérkező párharcot is rendeznek Angliában, az Aston Villa vendége a Juventus lesz.
A hazai klub ezt megelőzően legutóbb az 1982/83-as idényben szerepelt a legjobbak között a nemzetközi porondon, amikor a BL elődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupájában címvédőként a negyeddöntőben búcsúzott. Akkor is a Juventus volt az ellenfele - a torinóiak 1983 márciusa óta először lépnek pályára a Villa Parkban -, s az olaszok a Paulo Rossi, Michel Platini, Zbigniew Boniek trióval a támadósorban elütötték a birminghamieket a továbbjutástól.
Az Aston Villa jelenleg a nyolcadik, a Juventus pedig a 11. a tabellán.
Öt csapat négy forduló után - félidőben - még pont nélkül áll, közülük a 33. Sturm Graz és a 35. Crvena zvezda szerdán lép pályára. Előbbi a VfB Stuttgartot, utóbbi pedig a Gironát fogadja, míg a Bologna, amely az egyetlen szerzett gól nélküli csapat a mezőnyben, a Lille-t látja vendégül.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Sport
Klujber Katrin és Imre Bence az év kézilabdázója a magyar szövetségnél
2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport
Ádám Martin visszatért Paksra
A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.