Hírek
2012. Augusztus 25. 14:54, szombat |
Belföld
Forrás: MTI Fotó: Koppán Viktor
Csókakő - A Jobbik szerint az Új Magyar Gárda újoncainak feltételezett avatása miatt jelent meg a rendőrség
A Jobbik Fejér megyei elnöke szerint Csókakő is a tervezett helyszínek között volt az Új Magyar Gárda 130 újoncának szombat délelőtti avatásához, ezért jelenhetett meg nagy erőkkel a rendőrség a településen.
Árgyelán János az MTI kérdésére azt mondta: a nyáron felavatott csókakői Horthy-szobor előtti Nagy-Magyarország téren lett volna az avatás, amit végül egy másik helyszínen tartottak meg. Tudomása szerint Tolna megyében avatott az Új Magyar Gárda 130 újoncot, ami "rendben megtörtént". "Szinte biztos, hogy emiatt szállta meg a rendőrség Csókakőt, de lyukra futottak. Volt egy Horthy-emléktúra is délelőtt a faluban, de azt nem érintette a rendőrség fellépése: a résztvevők megmásztak egy csúcsot a Vértesben és vissza is tértek a faluba" - tette hozzá. Horthy Miklós egykori kormányzó mellszobrát június közepén avatták fel a mintegy 1300 lakosú Csókakőn, a szobrot civil kezdeményezésre, több szervezet összefogásával és az önkormányzat jóváhagyásával állították. Fűrész György (Fidesz-KDNP) polgármester akkor bejelentette, hogy április 23-án a képviselő-testület úgy döntött, az egykori Bánya teret átnevezi, amely így mostantól a Nagy-Magyarország tér nevet viseli. A településvezető az MTI érdeklődésére elmondta: az államférfi tisztelete miatt támogatta - "pártokon felüli döntésnek" nevezve - a szoborállítást.
Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője Csókakő műveleti körzetté nyilvánításának okiról és céljairól továbbra sem nyilatkozik.
Azt mondta, a rendőrségi törvény lehetőséget biztosít arra, hogy műveleti körzetté nyilvánítson a rendőrség egy területet.
Korábban úgy nyilatkozott: bűncselekmény elkövetésének megelőzése és a település közbiztonságának fenntartása érdekében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője műveleti körzetté nyilvánította Csókakőt. Szombaton nulla órától korlátozzák a bejutást a községbe, mindent és mindenkit ellenőriznek. A községbe bevezető utakat és a környező településeket fokozottan ellenőrzik. Azt nem tudta megmondani, hogy az akció meddig tart. A jelen lévő rendőrök létszámát firtató kérdésre azt válaszolta: elegendő erő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a kiszabott feladatokat végre tudják hajtani. Hozzátette: bűncselekmény eddig nem történt, az igazoltatások során kisebb szabálysértéseket találtak, megtették a szükséges intézkedéseket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 09. 07:24, csütörtök | Belföld
Lázár: 20 percnél nagyobb késés esetén visszaadják a jegyár felét
Az állami közösségi közlekedés színvonalának javítására 2025-re Lázár János építési és közlekedési miniszter 10 pontos vállalást tett.
2025. Január 08. 07:57, szerda | Belföld
Szijjártó: 20 százalékkal nőtt a gáz ára, de marad a rezsicsökkentés
A magyar kormány azután is ragaszkodik a rezsicsökkentés eredményeinek megvédéséhez, hogy az ukrán gáztranzit leállítása 20 százalékkal növelte a földgáz árát az európai piacon
2025. Január 08. 07:57, szerda | Belföld
Gulyás Gergely: a távozó amerikai nagykövet és adminisztráció kisstílű bosszúja Rogán Antal szankciós listára helyezése
2025. Január 08. 07:56, szerda | Belföld
David Pressman: az Egyesült Államok szankciós listára helyezte a magyar Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert
Az Egyesült Államok szankciós listára helyezte a magyar Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, Rogán Antalt - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján az Egyesült Államok budapesti nagykövete, David Pressman.