Hírek
2019. Október 02. 07:06, szerda |
Bulvár
Forrás: infovárosok
Ez okozott nehézséget Iszak Esztinek a főiskolán
Izgalmas hónapokat tudhat maga mögött a Miss Balaton 2019 királynője.
A mindössze 20 éves Balogh Eleni idén nyáron még gőzerővel készült a szépségverseny augusztusi fináléjára, ám ezután sem pihenhetett sokat, hiszen szeptembertől már az egyetem várta. Az Elenire váró izgalmas időszak előcsalta a főiskolás emlékeket Iszak Esztiből is, aki évközben tanácsadóként segíti a verseny résztvevőit, ám ezúttal tanulással kapcsolatban osztott meg hasznos tippeket és azt is elárulta mi okozott neki nehézséget ezekben az években.
Balogh Eleni augusztusban nyerte el a Miss Balaton 2019 koronáját, így szeptemberben igazi királynőként léphetett be először az egyetemre. Bár a fiatal lány évek óta dolgozik a szépségiparban, mégis egy egészen más területen kezdte el tanulmányait. „Furcsa módon már gyerekként elvarázsoltak a reklámok. Imádtam nézni a színes kisfilmeket és ez később sem változott, igaz, idővel már nem gyerekszemmel néztem, sokkal inkább érdekelt az üzenetük és kíváncsian figyeltem, hogy milyen hatással vannak az emberekre. Éppen ezért számomra nem volt kérdés, hogy marketing szakon tanuljak tovább, és szeretném, ha később ezen a területen is dolgozhatnék” – árulta Eleni, aki az egyetem mellett modellkedik, így az is előfordul, hogy két óra között egy-egy fotózással tölti idejét.
A zsúfolt főiskolás évek Iszak Eszti számára sem ismeretlenek, hiszen, Elenihez hasonlóan többek között ő is modellkedett a tanulmányai mellett. „A gólyatábort követően már úton voltam Kínában, mivel pár hónapig ott dolgoztam, mint modell és csak a vizsgaidőszakra jöttem haza. De a későbbiekben sem unatkoztam a suli mellett, hiszen azzal párhuzamosan dolgoztam a VIVA TV-nél is és még rengeteg más dolgot csináltam, szóval nem volt egyszerű időszak, rengeteget kellett zsonglőrködni az idővel, de semmit sem csinálnék másként. Egyedül azt sajnálom, hogy nem tudtam minden előadáson részt venni, mert szerintem úgy sokkal könnyebb és gyorsabb az anyagot megtanulni, ha azt előtte már jól elmagyarázták” – emlékezett vissza Iszak Eszti, aki diplomáját PR-marketing szakon szerezte.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár
A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt
Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.
2024. Szeptember 24. 08:00, kedd | Bulvár
Hankó Balázs a magyar modellt ajánlja az európai versenyképességi fordulat megvalósításához
Európai versenyképességi fordulatra van szükség, a magyar modell sikeres, és jó választ adhat erre - mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Hungary Innovation Week nyitóeseményén hétfőn Budapesten.
2024. Szeptember 23. 07:52, hétfő | Bulvár
Az áradás elől menekülő vadak miatt kell lezárni a magyar főutat
Vasárnap korábban, már 17 órától lezárják az 55-ös főutat Pörböly és Baja között a dunai árhullám elől menekülő vadak miatt - közölte honlapján a rendőrség.
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.