Hírek
2017. Október 09. 11:08, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Nagy a bérkülönbség az ország egyes pontjai között
Több tekintetben is csökkent az ország nyugati és keleti fele közötti különbség, a jövedelmek terén azonban továbbra is hatalmas a szakadék
- írja szombati lapszámában a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.
A KSH friss kiadványa szerint a nyugat-magyarországi megyékben, valamint Budapesten voltak a legmagasabbak az átlagos havi nettó keresetek 2017 első fél évében: a fővárosban 246 ezer forint, Győr-Moson-Sopron megyében 200 ezer, Komárom-Esztergom és Fejér megyében 189, illetve 184 ezer forint körül voltak az átlagos fizetések. Az északkeleti megyékben és Békésben ugyanakkor még a 150 ezer forintot sem érték el a bérek, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb, 134 ezer forint volt a havi nettó átlagkereset.
A munkanélküliség az ország összes régiójában csökken, és nő a foglalkoztatottak aránya, a keleti és a dél-dunántúli megyékben azonban rosszabb a helyzet. A jövedelem terén sereghajtó Szabolcsban a legmagasabb, 8,8 százalékos a munkanélküliségi ráta, 56 százalékos foglalkoztatás mellett. Baranyában 7,6 százalékos, Jász-Nagykunban, valamint Somogy és Nógrád megyében 7 százalék körüli munkanélküliséget mért a KSH az idei második negyedévben. A legalacsonyabb a munkanélküliség a Dunántúl északi felén, valamint Budapesten és Pest megyében, ezekben a térségekben 1,6 és 3,1 százalék között van a ráta - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 11. 09:22, szombat | Belföld
Mabisz: 2025-től már elektronikusan is érvényes a zöldkártya
Január elsejétől az Európai Unió minden tagállamában elektronikus formátumban is érvényes a zöldkártya, a gépjármű üzembentartójának nem kell azt kinyomtatnia - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz
2025. Január 11. 09:21, szombat | Belföld
Meteorológia: megdőlt a fővárosi napi szélrekord
Megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján pénteken.
2025. Január 10. 08:21, péntek | Belföld
Tavaly novemberben is lassult az ipari termelés
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. Január 10. 08:19, péntek | Belföld
Lázár János: van igény az olcsó közösségi közlekedésre Magyarországon
Az olcsó közösségi közlekedésre van igény Magyarországon - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.