Hírek
2016. Január 08. 11:00, péntek |
Helyi
Forrás: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság
Nagyberkiből Mosdósra irányította a rendőröket Timi
Vízhányó Gábor r. főtörzsőrmester Timi nevű nyomkövető kutyája a bűncselekmény helyszínétől egy mosdósi ház udvarára vezette a rendőröket.
A Taszári Rendőrőrs lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat két mosdósi lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettesek 2016. január 4-én az esti órákban egy nagyberki családi ház melléképületéből kacsát, kakasokat és tyúkokat loptak el.
Vízhányó Gábor r. főtörzsőrmester Timi nevű nyomkövető kutyája a bűncselekmény helyszínétől egy mosdósi ház udvarára vezette a rendőröket, ahol az egyik ott lakó férfi elismerte az egyenruhásoknak, hogy ő egy társával együtt lopta el az állatokat. Az ingatlan udvarán lévő tyúkólban a rendőrök megtalálták az eltulajdonított baromfiak egy részét.
A járőrök a 23 éves B. Zoltánt elfogták, a rendőrőrsre előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatása alkalmával elmondta, hogy a bűncselekményt a 38 éves K. Tiborral együtt követték el. Az eljárás során továbbá az is kiderült, hogy K. Tibor korábban, 2015. december 22-én éjszaka is lopott el ugyanerről a címről kakasokat, tyúkokat és kacsát.
A férfit a rendőrök 2016. január 6-án elfogták, a Taszári Rendőrőrsre előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A két férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 10. 14:00, péntek | Helyi
90. születésnapján köszöntötték Marika nénit
Tóth Mihályné Marika nénit 90. születésnapján Pintér Szilárd polgármester köszöntötte.
2025. Január 10. 11:34, péntek | Helyi
Egy hónapon belül már másodszor bukott le egy ittas kocsolai sofőr
Idén először, de egy hónapon belül már másodszor bukott le ittas vezetés miatt egy kocsolai sofőr.
2025. Január 10. 08:17, péntek | Helyi
Megjelent a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 27. emlékkönyve
Az elmúlt év decemberében jött ki a nyomdából a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 2023. évi kiadványa, amely a megszokott fejezetek mellett két Fekete István írást is tartalmaz.
2025. Január 08. 13:10, szerda | Helyi
Dombóvári helyi elismerések adományozásához várják a felterjesztéseket
A felterjesztések alapján az elismerések adományozásáról februárban fog dönteni a képviselő-testület, az átadásra a várossá avatás napjának alkalmából megtartásra kerülő ünnepi gálaműsoron kerül sor.