Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2012. Március 07. 14:13, szerda | Kék hírek
Forrás: mno / Magyar Nemzet

Nagyüzemben folyt a vesztegetés az APEH-nál

Nagyüzemben folyt a vesztegetés az APEH-nál

Már félszáznál is több gyanúsítottja van a kiterjedt adóhivatali vesztegetési ügynek – írja a Magyar Nemzet.

Újabb fejezettel és további gyanúsítottakkal bővült az adóhivatal történetének legnagyobb vesztegetési ügye. Az adatok szerint 2008 és 2010 között valóságos bűnszervezet működhetett a hatóság székesfehérvári kirendeltségén. Az eddigi 62 gyanúsított közül 17 korábban az adóhivatalban dolgozott – írja a Magyar Nemzet.

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Fazekas Géza a lapnak elmondta: az események egy jól működő, kilencfős bűnszervezethez kapcsolhatók, melyet az adatok szerint N. Lajos vezetett, aki a kilencvenes évek közepéig társadalombiztosítási köztisztviselőként dolgozott. A nyolc hivatalnokok mellett, akik az adóhivatal székesfehérvári kirendeltségén dolgoztak, egy ügyvéd, három könyvelő, valamint számos cégvezető és magánszemély vehetett részt a bűncselekmények elkövetésében.

A vesztegetők a jogsértő kérések teljesítéséért nyolcvanezertől ötmillió forintig terjedő összeget ígértek vagy adtak. A kenőpénzeket rendszerint vagy N. Lajos, vagy adóhivatali összekötője osztotta szét a kérés elintézésében részt vevő hatósági dolgozók között.

Magyar Nemzet / mno

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült