Hírek
2018. Március 12. 11:02, hétfő |
Helyi
Forrás: DOVASE
Nyomasztó hazai fölény a SPORT XXI. Program mezei futáson
A Dél-Dunántúli Régió az elsők között rendezte meg a 2018. évi mezei futást a 2006-ban és később születettek részére, két korcsoportban.
Egyesületünk, a DOMBÓVÁRI VASE hosszú évek óta jó házigazdának bizonyul, így volt ez most is. Gyermek korosztályú tanítványaink alaposan felkészültek a versenyre, s ez az eredményekben is megmutatkozott. A szépen előkészített, - nemzeti színű és városunk zászlóival feldíszített - pályán (köszönet a Szuhay Sportközpont dolgozóinak) 8 fős csapatok indultak, s nagyszerű eredményeket értek el sportolóink.
2008-2009-2010-ben születettek csapat versenye:
-
Dombóvár „A” csapata: (Kovács Zoé, Virág Emese, Mészáros Lili, Baranyai Ármin, Müller Botond, Lakatos Bence, Antal Bálint, Szabó Dominik)
-
Nagydorog „A” csapata
-
Dombóvár „B” csapata: (Horváth Dóra, Szabó Milán, Kovács Kincső, Dolák Zita, Reizinger Anna, Kiss Kincső, Tóth Anna, Nagy Fruzsina, Fodor Réka)
-
PSN Zrt . (Pécs ) csapata
-
Szekszárd csapata
-
Dombóvár „C” csapata: (Pávkovits Gyöngyvér, Deák Rebeka, Bévárdi Kamilla, Tóth Lia, Fodor Réka, Szántó Dávid, Gál Johanna, Gál Zsófia, Lakatos-Lamm Lea)
Egyéni U11
Lányok: 1. Virág Emese DOVASE, 2. Gaál Noémi Szekszárd, 3. Jauch Ildikó Pécs
Fiúk: 1. Felkl Dominik Szekszárd, 2. Sáfrány Dominik Nagydorog, 3. Müller Botond DOVASE
2006-2007-ben születettek csapat versenye:
-
Dombóvár „A” csapata: (Govnik Erik, Nyisztor Luca, Szalay Zóra, Zemán Zóra, Porcsa Tamás, Szabotin Réka, Apaceller Zsolt, Nyers Ramóna)
-
Dombóvár „B” csapata: (Hideg Robin, Szabó Vince, Marton Bence, Szőke Hédi, Faour Míra, Horváth Hanna, Miklós Orsolya, Tóth Diána)
-
Szekszárd csapata
-
Dombóvár „C” csapata: (Gyugyi Levente, Hegedűs Farda Zsolt, Dolák Luca, Farkas Edina, Kovács dávid, Martinka Nikolett, Varga Zsanett, Tóth Dániel)
-
PSN Zrt.(Pécs) csapata
Egyéni U13
Lányok: 1. Kiss Kata Ramóna Szekszárd, 2. Nyisztor Luca DOVASE, 3. Szalay Zóra DOVASE
Fiúk: 1. Govnik Erik DOVASE, 2. Deli Bence Szekszárd, 3. Porcsa Tamás DOVASE
A DOVASE csapatainak felkészítő edzői: Halmainé Horvát Katalin, Beke Zsanett és Fazekas Gáspár
A verseny végén a dobogós helyen végzett csapattagok és egyéni versenyzők éremdíjazásban részesültek, minden versenyzőnek gyümölccsel, üdítővel, müzli szelettel kedveskedtek a vendéglátók.
HAJRÁ GYERÜNK DOVASE, NEM ADJUK FEL SOHASE!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 08. 08:41, csütörtök | Helyi
Borversenyt tartottak Gyulajon
A helyi önkormányzat szervezésében május 7-én megtartották a gyulaji gazdák hagyományos borversenyét.
2025. Május 08. 05:00, csütörtök | Helyi
Cofidis-kutatás: a lakástulajdonosok harmada tervez felújítani idén
2025. Május 07. 10:00, szerda | Helyi
„Amerre a labda gurult, arra mentem én is.” - Buzánszky Jenő
Május 4-én volt 100 éve, hogy Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje Újdombóváron megszületett. Ebből az alkalomból három helyszínen szerveztek megemlékezést a városban.