Hírek
2012. Január 13. 13:52, péntek |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Orbán: Könnyű rémhíreket terjeszteni
Az új magyar jegybanktörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott uniós jogi érvek között vannak olyanok, amelyekkel egyetért a magyar kormány, és nem látja akadályát azok elfogadásának.
De vannak köztük olyanok is, amelyekben messze vannak az álláspontok – mondta a miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az unió által kifogásolt másik két törvénnyel kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: bírói ügyekben az EU-nak nincs kompetenciája, „ez magyar ügy”. A vitatott kérdéssel, a bírák nyugdíjkorhatárával összefüggésben megjegyezte, éppen az Európai Unió szereti az átlátható, világos, tiszta nyugdíjszabályokat. Magyarországon is az történt, hogy a köz alkalmazásában állók esetében az általános nyugdíjkorhatárhoz kell igazodni – magyarázta.
Porszem a gépezetben
Az adatvédelmi biztos kérdéséről úgy vélekedett, hogy az „porszemnek tűnik a gépezetben”. Kifejtette: ősszel átszervezték az adatvédelmi biztos jogkörét és hivatalát, ám az akkor hivatalban lévő biztos úgy nyilatkozott, hogy ezzel nem ért egyet, és nem is kíván hivatalában maradni. „Ezért őt már nem is kértük föl, hanem egy új biztost neveztünk ki. Ezt kifogásolják. Ezt majd tisztázni fogjuk” – tette hozzá. A véleményét összegezve a kormányfő azt mondta, ha vannak olyan érvek, amelyek a jogszabályok megváltoztatása mellett szólnak, akkor azokat megfontolják majd.
Az olyan esetleges uniós kérésekről szóló híreket, mint az új alaptörvény házasságra vonatkozó részének, vagy a jegybankvezetők esküszövegének megváltoztatása, vagy a volt miniszterelnököt is érintő eljárás megszüntetése, Orbán Viktor nem kívánta kommentálni, azokat találgatásoknak minősítette.
Nem indokolt a túlzottdeficit-eljárás
A túlzottdeficit-eljárásról szólva a kormányfő azt mondta, az a múltra nézve indokolt, a jövőre nézve viszont nem. 2010-ben és 2011-ben gyorsan javult a költségvetési hiány – folytatta –, de „kétségkívül nem olyan intézkedésekkel, mint amilyet az Európai Bizottság szeretett volna, ők hagyományos megszorító intézkedéseket akartak”, ezt azonban az emberek nem bírták volna ki, ezért vezette be a kabinet a tehermegosztás elvét. 2013 januárjától azonban kivezetik az ezzel összefüggő intézkedéseket, és addig megszületnek az átalakítás nagy szerkezeti reformjai – jelezte, hozzátéve, hogy 20-21 uniós tagállamnak rosszabb a költségvetésihiány-mutatója, mint Magyarországé, és „ilyen körülmények között vicces” a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás.
Spekulációs szélhámosság
Arra a kérdésre, hogy az államcsőd lehetőségével foglalkozik-e, Orbán Viktor azt válaszolta, ez egy komolytalan dolog. Hozzátette, könnyű rémhíreket terjeszteni, de „ennek levét aztán mindig a magyarok isszák meg: (...) a külföldiek idehozzák a pénzüket, hogy az Európában ma legjobb üzletet jelentő magyar állampapírt megvásárolják. Közben beetetik a magyarokat az államcsődszöveggel, ők meg a pénzüket ahelyett, hogy egyébként – mint a külföldiek – itt, Magyarországon a legjobb befektetésbe tennék, elkezdik kivinni az országból”. Arra biztatta a magyar embereket, hogy higgyenek: ha egy angol, egy amerikai vagy egy német befektetőnek megéri magyar állampapírt vásárolni, akkor nekik is. Megismételte egyúttal, hogy szerinte egy „spekulációs szélhámosság rángatja” az európai valutákat.
Gazdasági növekedés
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter washingtoni tárgyalásaival kapcsolatban arra a kérdésre, hogy a főtárgyaló kapott-e konkrétabb kéréseket a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), mint ami a hírekben elhangzott, a kormányfő nemmel válaszolt, hozzátéve, „találgatások vannak”. Rámutatott, az IMF alapító levele azt mondja: azért hozták létre a valutaalapot, hogy segítse a társult államok gazdasági növekedését és pénzügyi egyensúlyát. „Tehát ez a legjobb intézmény a mi számunkra, hiszen Magyarországnak is a legnagyobb problémája a következő évben nem a pénzügyi egyensúlytalanság lesz (...), hanem a gazdasági növekedés” – mondta. Kiemelte, Magyarországnak éppen azért van szüksége IMF-hitelre, hogy ne a pénzügyi bizonytalanság kérdéseivel kelljen foglalkoznia, hanem a gazdasági növekedésre összpontosíthasson.
A miniszterelnök szerint az IMF-tárgyalások egyetlen kérdésről szólnak, arról, milyen gazdaságpolitika szükséges ahhoz, hogy a valutaalaptól felvett hitelt Magyarország vissza tudja fizetni. A valutaalapot az érdekli, hogy ha ad egy biztonsági hitelkeretet, amelyet esetleg a magyarok lehívnak, akkor olyan gazdaságpolitikája legyen Magyarországnak, hogy a hitelt vissza tudja fizetni – mondta. Ehhez alacsony költségvetési deficit és csökkenő államadósság kell, amelyek Magyarországon megvannak – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az elvárt tartós változások is érdekei az országnak.
„Csak olyan megállapodást képzelek el, amely a magyar gazdaság érdekét szolgálja, az IMF-nek sincs a magyar gazdaságtól elkülönült saját érdeke a tárgyaláson” – jelentette ki.
Gazdasági fordulat 2012-ben
Megerősítette, arra számít, hogy 2012 két egymástól karakterében jól elkülöníthető félévből áll majd: lesz egy európai gazdaságpolitikai fordulat, és az első félévben Európa kezelni fogja az euróválságot, a második félévben pedig már mindenhol a gazdasági növekedés lesz a fő téma.
Az irányt, a célkitűzéseket tekintve az történik, aminek történnie kell, és bár nagy viták lesznek még, Magyarország jó irányban halad, és nem szabad feladnia saját céljait – zárta szavait Orbán Viktor.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.
2024. December 21. 08:52, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint általános érzés a rettegés az európai adventi vásárokban
Elképesztő és elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók körében - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
2024. December 20. 07:53, péntek | Belföld
OGY - A jövő évi költségvetésről dönt a parlament
Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján.