Hírek
2014. Augusztus 07. 10:07, csütörtök | Helyi
Ötmillió forint a rászoruló gyermekek beiskolázásáért
Egy baloldali kezdeményezésre 5 millió forinttal támogatja a dombóvári önkormányzat a rászorult gyermekek beiskolázását
Az utalványok 185 család 300 gyermekének iskolakezdését könnyíti meg.
Tóth Gyula szocialista képviselő kezdeményezésére 5 millió forintot különített el a dombóvári önkormányzat a rászorult, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult tanulók beiskolázási támogatására.
Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere a baloldali kezdeményezésről elmondta: a városban összesen 185 család 300 gyermekét érinti pozitívan a lépés.
- Sajnálatos, hogy ilyen sok gyermeknek van szüksége segítségre, de annál nagyobb öröm és büszkeség, hogy ezt meg tudjuk adni nekik – mondta a polgármester. – Tóth Gyula és Kiss Béla képviselőkkel együtt úgy gondoljuk: azok a családok, akik ilyen nehéz körülmények között is mindent megtesznek gyermekük beiskolázásáért, minden tiszteletet és minden segítséget megérdemelnek.
Az összegből minden gyermek után 10 ezer forint úgynevezett Iskolai Erzsébet-utalványt vehetnek át a szülők. Párhuzamosan Dombóvár polgármestere megkezdte a tárgyalásokat azokkal a partnerekkel, amelyeknél a szülők beválthatják az utalványokat. Kedd délutánig 13 helyben üzemelő kereskedelmi vállalkozás írta alá a szándéknyilatkozatot, hogy tankönyv, taneszköz vagy ruházat vásárlására beváltja az utalványokat, ez a kör még bővülhet a későbbiekben.
A rászoruló gyermekek szülei szerdán vehetik át az utalványokat, beváltásukra év végéig van lehetőségük.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 15:29, péntek | Helyi
Tűzkakas Diáktűzoltó Versenyt rendeztek Kurdon
Szeptember 20-án, péntek délelőtt általános iskolai csapatok mérkőztek meg egymással Kurdon.
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.