Hírek
2016. Szeptember 13. 07:24, kedd |
Sport
Forrás: Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti:
Paralimpia 2016 - Tóth Tamás bronzérmes 100 méter gyorson
Tóth Tamás bronzérmet nyert az S9-es sérültségi kategória 100 méteres gyorsúszó számában a riói paralimpia hétfői versenynapján. A szám másik magyarja, Sors Tamás hatodik lett a döntőben.
Tóth négy éve, Londonban két ezüstérmet is szerzett, az egyiket ebben a számban.
A délelőtti előfutamból a holtversenyes második idővel jutott be az esti döntőbe, s akkor azt mondta: nem úszta ki magát. A fináléban nagyon erősen kezdett, 50 méternél ő fordult elsőként, a táv második felében azonban két ausztrál riválisa megelőzte.
"Abszolút az volt a taktika, hogy kezdjek, amilyen gyorsan csak tudok, aztán utána reménykedjek, hogy nem előznek meg kettőnél többen" - nyilatkozott a Vasas Totó becenévre hallgató úszója, aki végtaghiánnyal született, a jobb kézfeje nem fejlődött ki. - Örülök ennek a bronzéremnek, az első ötven méterem pedig nagyon bíztató a keddi 50 méter gyors előtt."
Tóth hozzátette: nem gondolta volna, hogy ilyen rossz időeredménnyel is érmet lehet nyerni 100-on, de az úgynevezett last call roomban, ahonnan a versenyzőket a medencéhez szólítják, már mindenki nagyon ideges és feszült volt, így elég rossz idők születtek.
A vasárnap 200 vegyesen ezüstérmes Sors Tamásnak ez amolyan jutalomúszás volt, hetedikként került a nyolcas fináléba és egy helyet még előre is tudott lépni úgy, hogy féltávnál még harmadik volt. Négy éve ő bronzérmes volt ebben a számban.
A 24 éves Tóth Tamás a magyar küldöttség hetedik érmét gyűjtötte be Rióban, három ezüst mellett ez a negyedik bronz.
Eredmény:
úszás:
férfi 100 m gyors (S9), paralimpiai bajnok:
------------------------------------------
Timothy Disken (Ausztrália) 56.23 mp
2. Brenden Hall (Ausztrália) 56.95
3. TÓTH TAMÁS 57.20
...6. SORS TAMÁS 57.49
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 18. 07:45, szerda | Sport
Szoboszlai gól Milánóban - Videó
A Liverpool 3:1 arányban győzött a Bajnokok Ligájában.
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Sport
Arne Slot elégedett Szoboszlaival, de gólokat vár tőle
Arne Slot, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője elégedett Szoboszlai Dominik teljesítményével, ugyanakkor gólokat vár a magyar válogatott csapatkapitányától.
2024. Szeptember 14. 08:43, szombat | Sport
Sallai Roland a Galatasarayban folytatja pályafutását
Sallai Roland a török élvonalbeli Galatasaray labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.
2024. Szeptember 13. 20:21, péntek | Sport
Kronome Ákos: Összességében elégedettek lehetünk, megnyertük a kategóriánkat!
Hét ralipáros vágott neki a P12-es kategóriába a II. WHB Győr Ralinak. A Kronome - Pásztor rallyduó az ORC P12-es kategória első helyén ért célba.