Hírek
2012. Június 21. 10:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Pusztít a gyapjaslepke Tolnában és Baranyában
Több mint ezer hektár erdőt károsított meg a gyapjaslepke Dél-Dunántúl két megyéjében - közölte a Baranya Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága szerdán az MTI-vel.
Baranya megyében néhány száz hektáron, Tolna megyében ezer hektárt meghaladó területen történt valamilyen mértékű károsítás - tájékoztatott Szénási Miklós, az igazgatóság erdőfelügyeleti és hatósági osztályvezetője.
A tamási székhelyű Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. honlapján közzétett adatok szerint a tamási erdészet területén 850 és 900 hektár között van a tarra rágott, illetve 70 százalék feletti rágáskárt szenvedett erdők nagysága, közel 1500 hektárnyi erdő pedig 30 és 70 százalék között veszítette el lombját.
Az erdészeti igazgatóság szerint az elsősorban a cser és a kocsányos tölgy leveleit fogyasztó kártevő a növények tarra rágásával maradandó károsodást idézhet elő, a megfelelő kondícióban lévő fák és cserjék azonban a teljes lombvesztést is képesek kiheverni.
A gyapjaslepke ellen permetezéssel lehet védekezni, amit elsősorban a lakóterülethez közeli, fertőzött erdőkben tesznek meg. Ez azonban tüneti kezelés, a problémát a kártevő felszaporodásának természetes összeomlása oldja meg hosszabb időre.
A kártevő állománya 5-7 évente szaporodik fel, Magyarországon utoljára 2005-ben volt jelentős gyapjaslepke-fertőzés, amikor több tízezer hektáron érte kár az erdőket.
Képünk forrása: Wikimedia Commons
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 15:29, péntek | Helyi
Tűzkakas Diáktűzoltó Versenyt rendeztek Kurdon
Szeptember 20-án, péntek délelőtt általános iskolai csapatok mérkőztek meg egymással Kurdon.
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.