Hírek
2011. Október 23. 07:21, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrintPress
Tartósan gyenge marad a forint
Piaci elemzők szerint tartósan gyenge forinttal kell számolni. Ennek oka a rossz nemzetközi hangulat, és hogy a befektetők pesszimisták a magyar növekedési kilátásokat illetően.
A gyenge forint rosszul jön a devizahiteleseknek, valamint a lakossági fogyasztásnak, ugyanakkor a magyar gazdaságot húzó exportnak jót tesz. A gyengülő forint mellett azonban növekszik a jegybanki alapkamat emelésének esélye - írja a Magyar Hírlap.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint akár tartóssá is válhat a 300-as euró és a 240-es frank a forinttal szemben. A borongós nemzetközi hangulat aligha javulhat érdemben, ám az igazi gondot a jövő évi költségvetési folyamatok jelentik. „Tudniillik 2012-ben már nem hat a nyugdíjkassza államosítása. Bár a tavasszal felvázolt Széll Kálmán-terv jelentős költségvetési kiigazításokat tartalmaz, de ennek nagyobb részét még nem szavazta meg az Országgyűlés. Ehhez képest körvonalazódik a 1,5 százalékos növekedést feltételező alapforgatókönyv mellett további, több mint százmilliárdos mínusz a gazdasági lassulásból” – emelte ki a közgazdász.
A Concorde cég elemzése alapján míg az elmúlt hetekben a feltörekvő piacok nagyjából együtt mozogtak, addig a forint már levált a régióról, többet gyengült, mint például a zloty. Ennek a technikai okokon – például a lengyel jegybanki beavatkozáson – kívül fundamentális okai is vannak, ugyanis a befektetők pesszimisták a magyar növekedési kilátásokat illetően. „A magyar gazdaságot húzó exportot a lassuló világgazdasági növekedés fékezi, miközben a belső kereslet látványos élénkülésére sem számíthatunk. Egyelőre tarthatónak tűnik az inflációs pálya, a gyengülő forint mellett ugyanakkor növekszik a jegybanki alapkamat emelésének esélye” – derül ki az összefoglalóból. Barcza György, a K & H Bank elemzési igazgatója szerint a tartósan gyenge forint rosszul jön a devizahiteleseknek, mivel az árfolyamon keresztül emeli a törlesztőrészleteket, emellett drágíthatja az importtermékeket, így például a benzint, s ez tovább csökkentheti a lakossági fogyasztást. Ugyanakkor az exportnak jót tesz, így tovább nőhet a külkereskedelmi többlet. Az inflációs pálya a gyenge forint miatt magasabban húzódik majd, mint azt a Magyar Nemzeti Bank korábban jelezte, vagyis a hazai fizetőeszköz értékvesztése veszélyezteti az árstabilitást.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.
2024. December 21. 08:52, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint általános érzés a rettegés az európai adventi vásárokban
Elképesztő és elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók körében - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
2024. December 20. 07:53, péntek | Belföld
OGY - A jövő évi költségvetésről dönt a parlament
Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján.