Hírek
2017. Október 02. 10:58, hétfő |
Helyi
Forrás: Klímabarát Települések Szövetsége
Települések a klímavédelemért címmel tartottak szakmai napot Pécsen
A lakosság a tudósoktól és a kormánytól várja a megoldást az éghajlatváltozás problémáira.
a lakosság a tudósoktól és a kormánytól várja a megoldást az éghajlatváltozás problémáira
PÉCS 2017.09.28. Már egy 2015-ös MTA által végzett kutatás is kimutatta, hogy a lakosság az éghajlatváltozás kihívásaira elsősorban a tudósoktól és a kormánytól vár megoldást, akiket a vállalatok, valamint a politikusok követnek a sorban. A saját szerepvállalás a megkérdezettek körében csak az ötödik helyen állt. Míg a lakosság által érzékelt társadalmi problémák rangsorában az első helyen az egészségügy, a másodikon az elszegényedés áll, addig a klímaváltozás csak a hatodik helyre kerül a listán. Ezek az adatok pedig nem sokat változtak 2015 óta napjainkig.
A 2017. szeptember 28-án a Klímabarát Települések Szövetsége által a Dél-Dunántúli Régióba szervezett Települések a klímavédelemért – sikertörténetek, gyakorlati lehetőségek című szakmai napra a kormányzat, a megyei és a települési önkormányzatok, valamint az egyesület részéről, továbbá az akadémiai szférából is olyan döntéshozók és szakemberek érkeztek, akik jól ismerik a lakosság fentebb ismertetett elvárásait, közös céljuk ugyanakkor, hogy környezettudatos szemléletformáló programokkal változtassanak e hozzáálláson. Beszédeikből, előadásaikból ugyanis hamar kiderült: az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése és az elkerülhetetlen folyamatokhoz történő alkalmazkodás csak széles körű összefogással érhető el, amelyhez a lakosság részvételére is szükség van.
Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke köszöntő beszédében elmondta: „2010 óta megváltozott az önkormányzatok funkciója. (…) A Terület- és településfejlesztési operatív program részeként az elmúlt években 10 olyan projektet dolgoztunk ki, amelyek támogatják a zöld gondolatot.” A legnagyobb volumenű ezek közül a megye kerékpárturizmust fejlesztő projektje, melynek segítségével Baranya megye csatlakozni szeretne Európa elektromos kerékpárhálózatához. Megtudtuk: „az e-kerékpárhálózat fejlesztésével például 70 perc alatt el lehet majd érni a Széchenyi térről Harkányba.”
Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy „A régió megyéinek turisztikai veszélyeztetettség több mint 10%-kal haladja meg az országos átlagot. (…) Ahhoz, hogy a régió alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás vissza nem fordítható folyamataihoz, az önkormányzatok munkájára és együttműködésére is szükség van. 2017-ben létrejöttek a Megyei Éghajlatváltozási Platformok, de hatékonyságuk nagyban függ attól, hogy az önkormányzatok milyen tartalmat adnak nekik. A régió sérülékenységét mérsékelhetik a készülő megyei és települési klímastratégiák.” Baranya, Tolna és Somogy megye 2018 tavaszán terjeszti közgyűlés elé megyei klímastratégiát
”Magyarország az Európai Unió különösen sérülékeny országai közé tarozik az éghajlatváltozás hatásait tekintve” – hangsúlyozta Dr. Szőgyényi-Kovács Szabolcs, az NFM Klímapolitikai Főosztály főosztályvezető-helyettese is, aki a nemzetközi és hazai klímapolitika áttekintése után a kormány klímavédelmi programjához kapcsolódó pályázatokat ismertette. Így például az előreláthatólag 2017 őszén kiírt KEHOP-1.2.1. pályázat célja a klímaalkalmazkodás elősegítése helyi szintű klímastratégiák és szemléletformáló akciók, kampányok és képzések támogatásával.
A lakosság környezettudatos szemléletformálására pedig óriási szükség van, hangsúlyozta előadásában Sági Zsolt, a Klímabarát Települések Szövetségének szakértője. „A lakosság négyötöde alapvetően tisztában van az éghajlatváltozás tényével, arról azonban, hogy mit lehet tenni ellene, alig vagy csekély mértékben rendelkezik információkkal.” – összegezte tapasztalatait.
A Klímabarát Települések Szövetségének következő szakmai napjára 2017. október 26-án Szombathelyen kerül sor.
Klímabarát Települések Szövetsége
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 10. 14:00, péntek | Helyi
90. születésnapján köszöntötték Marika nénit
Tóth Mihályné Marika nénit 90. születésnapján Pintér Szilárd polgármester köszöntötte.
2025. Január 10. 11:34, péntek | Helyi
Egy hónapon belül már másodszor bukott le egy ittas kocsolai sofőr
Idén először, de egy hónapon belül már másodszor bukott le ittas vezetés miatt egy kocsolai sofőr.
2025. Január 10. 08:17, péntek | Helyi
Megjelent a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 27. emlékkönyve
Az elmúlt év decemberében jött ki a nyomdából a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 2023. évi kiadványa, amely a megszokott fejezetek mellett két Fekete István írást is tartalmaz.
2025. Január 08. 13:10, szerda | Helyi
Dombóvári helyi elismerések adományozásához várják a felterjesztéseket
A felterjesztések alapján az elismerések adományozásáról februárban fog dönteni a képviselő-testület, az átadásra a várossá avatás napjának alkalmából megtartásra kerülő ünnepi gálaműsoron kerül sor.