Hírek
2024. Március 10. 06:00, vasárnap | Bulvár
Tűz a visegrádi Hotel Silvanusban - Jelentős a kár
Jelentős kárt okozott a visegrádi Hotel Silvanusban keletkezett szombati tűz - közölte a szálloda igazgatója az MTI megkeresésére, hozzátéve: véleménye szerint a könnyűszerkezetes tetőt ki kell cserélni.
Pintér Róbert telefonon elmondta: a 151 szobával működő hotelnek mintegy kétszáz vendége volt - 143 szobát adtak ki -, amikor szombat délelőtt kigyulladt a negyedik emelet, ahol kizárólag szobák vannak.
A vendégek elhelyezése folyamatban van, de többségük egyelőre a környező épületekben és a Fellegvár parkolójában biztosított melegedőbuszokban vár - tette hozzá, jelezve: csupán néhány vendég kért áthelyezést, amelyre a környező szállodákban van lehetőség.
Beszámolt arról, hogy egy nemzetközi konferenciát, amelyet a hétvégén tartottak volna a hotelben, Budapestre helyeznek át.
Pintér Róbert elmondta azt is, hogy az újjáépítés elkezdődött.
Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások okán van tapasztalatuk abban, hogy egyik pillanatról a másikra hogyan menedzseljék a helyzetet.
A meglévő foglalásokkal kapcsolatban közölte, sok megkeresést kapnak; mindenki maga döntheti el, hogy elmegy a szállodába, vagy nem.
A jövőbeni foglalási lehetőségek megnyitása a "következő hetek válasza" és annak is a függvénye, hogy a szombati és a vasárnapi felmérések milyen eredményre vezetnek - fogalmazott az igazgató.
Pintér Róbert korábban azt mondta, hogy valószínűleg elektromos probléma okozta a tüzet. Hangsúlyozta: a vendégek és az alkalmazottak a tűzeset idején biztonságban voltak, senki sem sérült meg.
Némethy Zita, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője szombat délután elmondta, hogy jelenleg az utómunkálatokat végzik a hotelben, ahol tűzvizsgálatot is tartanak.
Fotó: 444.hu - Olvasói fotó
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 05. 07:56, hétfő | Bulvár
Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
2025. Május 03. 08:05, szombat | Bulvár
Pápaválasztás - Feltették a kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére
Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.
2025. Május 01. 08:38, csütörtök | Bulvár
Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki
Kína szerdán kiadott, a világjárvány elleni válaszlépéseiről szóló úgynevezett fehér könyvében megismételte azon állítását, hogy a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki.
2025. Április 30. 07:46, szerda | Bulvár
Kapu Tibor május 29-én indul a Nemzetközi Űrállomásra
Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére - jelentette be kedden a Facebookra feltöltött videójában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos.